Előre a múltba! – ütŐS-ök zenei tehetséggondozása

A Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskola az NTP-MOI-15-0050 számú pályázat keretében 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, már működő komplex tehetséggondozó programot szervezett öt kiemelkedően tehetséges ütőszakos növendék számára. 2016. február 17 és június 4 között, heti két alkalommal 2×45 perces foglakozásokat tartott, Sós Tibor tanár úr. A bemelegítő óra …

Rendhagyó „ütőhangszerek” az operairodalomban

2016. április 30-án került sor annak az előadásnak a megrendezésére, melyet a NTP-MOI-15-0050 pályázat keretén tartottunk. Az előadás résztvevői, iskolánk ütő tanszakának tagjai voltak, meghívott vendégünk pedig (iskolánk volt növendéke) Csige Attila volt. Ő jelenleg a Magyar Állami Operaház Timpani művésze. A növendékek nagy várakozással tekintettek az előadásra. A bemutatott …

Talamba Tour de Drums

2106. február 21-én vasárnap Budapesten a Művészetek Palotájában került megrendezésre a Talamba Ütőegyüttes Tour de Drums című műsora. A rendezvényre az ütőtanszak tagjai szép számmal jelentkeztek. Iskolánk öt tanulója az NTP-MOI-15-0050 pályázatunk keretében vehetett részt a hangversenyen. A koncerten az együttes nagyon színvonalas műsort mutatott be, és olyan hangszerekkel ismertette meg …

Pályázatunk bemutatása

Iskolánk legújabb nyertes pályázata a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg. Öt ütőszakos növendékünknek biztosítsunk tanórán kívüli tehetséggondozást, specifikus fejlődést, mely módszerek túlmutatnak a hagyományos, számukra már jól ismert és alkalmazott tananyagon. Többféle módszert szeretnénk megismertetni és a gyakorlatban elsajátítani a gyerekeknek úgy, hogy az önálló, otthoni gyakorlásukat nagyban segítsék és …