Budapesti kirándulás – 2015. június 26.

A táborunk zárórendezvénye egy budapesti kirándulás volt, ahol a magyar zeneoktatás legjelentősebb intézményeit kerestük fel. Az első célpontunk a Régi Zeneakadémia épülete és ezen belül, annak első emeletén működő Liszt Ferenc Emlékmúzeum volt. Itt Balázs János zongoraművész előadását hallgathattuk meg a zongora és elődjei történetéről, melyet zenei szemelvényekkel gazdagon illusztrált. A …

Zenekari hangverseny – 2015. június 25.

A zenekar egész héten készült a szabadtéri hangversenyre, mellyel a szülőket és Balmazújváros lakosságát szerette volna megajándékozni. Az esős idő miatt a Veres Péter Kulturális Központ Soós Imre Színháztermében került megrendezésre a hangverseny. „Légy okos zenész” – Komplex zenei témahét zeneiskolásoknak – a Nemzeti Tehetség Program NTP-AMI-14-0063 számú pályázat keretében került …

Tábor foglalkozásai – 2015. június 24.

A nap folyamán a korábban megszokott napi rutin mellett egy nagyon érdekes és magával ragadó előadásban volt része a gyerekeknek és a pedagógusoknak. A „Zenetöri” gyerekeknek – Szabó Dénes Kossuth-díjas adjunktus előadására került sor a a Színházteremben. Az előadáson többek közt Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei című művét mutatta be az …