Budapesti kirándulás – 2015. június 26.

A táborunk zárórendezvénye egy budapesti kirándulás volt, ahol a magyar zeneoktatás legjelentősebb intézményeit kerestük fel. Az első célpontunk a Régi Zeneakadémia épülete és ezen belül, annak első emeletén működő Liszt Ferenc Emlékmúzeum volt. Itt Balázs János zongoraművész előadását hallgathattuk meg a zongora és elődjei történetéről, melyet zenei szemelvényekkel gazdagon illusztrált.

A hangszerbemutatót követően következett a múzeum megtekintése, ahol két csapatra osztottuk a zenekart, és két múzeumpedagógus vezetésével elmélyülhettünk Liszt Ferenc és korának emlékeiben.

A régi zeneakadémiát magunk mögött hagyva a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre mentünk, ismertebb nevén egyszerűen csak Zeneakadémia. A gyerekek megtekintették a Zeneakadémia épületét, ahol megismerkedhettek annak jelenével és múltjával. Betekintést nyerhettek az ott folyó munkába.

„Légy okos zenész” – Komplex zenei témahét zeneiskolásoknak – a Nemzeti Tehetség Program NTP-AMI-14-0063 számú pályázat keretében került megvalósításra.

ntp_logok